IBS: Három betű, sok szenvedés
A gyógyításban évszázadokon át élt a test és lélek különválasztásának elve és gyakorlata. Ma már tudjuk, hogy testünk és lelkünk egymással kölcsönhatásban áll. Ezért fontos mindkettő gyógyítása az olyan, fiatal felnőtteket világszerte gyötrő pszichoszomatikus betegségnél, mint amilyen az IBS.
A tudattalanban tartósan végbemenő lelki konfliktusok váltják ki az úgynevezett pszichoszomatikus betegségeket, többnyire a test azon részén, ahol fokozottabb az érzékenység, nevezhetnénk ezt a szervezet afféle Achilles-sarkának is. Ezek a testi tünetek gyakran átmenetileg feloldják a lelki feszültséget, néha oly módon is, hogy az ember a betegségével és annak tüneteivel foglalkozik, elfedi a lelki problémát, illetve valós gondját az orvosra testálja. Az ilyen betegségeket mindig két irányban szükséges kezelni, azaz testi és lelki gyógyítást is igényelnek.
Bár a betegség konkrét kiváltó okai nem ismertek, tény, hogy az IBS, vagyis az irritábilis bélszindróma is pszichoszomatikus betegség. Az IBS a civilizációs társadalmakat, a fejlett országokat fokozottabban érinti, Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban a lakosság mintegy húsz százaléka szenved tőle.
A betegségre a 25–45 év közöttiek, főként a nők hajlamosak. A tünetek meglehetősen változatosak. Görcsös alhasi fájdalmak, görcsölő vastagbél, puffadás, telítettségérzet, székelési zavarok, diszkomfort érzés, hátfájás. A háttérben a bélfal simaizom-gyűrűinek abnormális muködése áll. Ezen izmok működését a vegetatív idegrendszer szabályozza, irányítása akaratunktól független, tehát a stresszes állapotok, a szorongás, a pánikbetegség így kerül kapcsolatba az IBS-sel.
Magyarországon az IBS-ben szenvedők jelentős része nem fordul orvoshoz, hanem öngyógyítással próbálkozik , ami veszélyes kísérletezés. Minden ilyen panaszegyüttes esetén szükséges az alapos kivizsgálás és a beteg pszichés állapotára irányuló problémák megismerése is. A kezelés a gyógyszeres terápián túl magába foglalja az életmód-változtatást, a rendszeres táplálkozást, a kellő mennyiségu rost és folyadék bevitelét, a testmozgást.
Az IBS tünetei sokszor hosszabb-rövidebb ideig szünetelhetnek, majd később visszatérhetnek. A fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórházban e betegek öszszehangolt támogatásának és kezelésének érdekében működik az IBS-klub, ahol pszichológiai segítséget is kapnak a betegek.
| | |
|