
Az MDT idén májusban Pécsett megrendezett tisztújító kongresszusa megválasztotta a társaság új vezetőségét. A társaság vezetősége legfontosabb küldetésének az alapszabállyal összhangban a hazai diabetológia fejlesztését tartja. Kiemelt célja, hogy összefogja a magyar diabetológiával foglalkozó szakembereket, segítse szak- és továbbképzésüket, kiemelten támogassa a fiatalok szakmai fejlődését, a szakdolgozók folyamatos oktatását. Hangsúlyt kíván helyezni arra, hogy erőforrásainak függvényében segítse a tudományos kutatásokat, valamint ezek eredményeinek publikálását a magyar és a nemzetközi szaksajtóban egyaránt. A cukorbetegséggel kapcsolatos ismeretek exponenciálisan növekednek. A diagnosztikában és a terápiában tapasztalható ugrásszerű technológiai/orvostechnikai/farmakológiai fejlődés nagy kihívás elé állítja mind a betegeket, mind a szakembereket, beleértve a komplex egészségügyi ellátó rendszert. A cukorbetegség patofiziológiai komplexitásának egyre szélesebb körű tisztázása folyamatosan alakítja szemléletünket, és az interdiszciplináris határvonalak elmosódása integratív gondolkodásmódot követel meg mindannyiunktól a betegellátás folyamán. Ez éppúgy magában foglalja a diabetológián belüli holisztikus szemléletet, mint a társszakmákkal való szorosabb, interaktív együttműködést. Tudásunkat és lehetőségeinket úgy kell hasznosítanunk, hogy minden korcsoport megkaphassa a lehetőséget az életminőség és az életkilátások mind teljesebb körű javítására.
Az új vezetőségnek azonban a fentiek mellett az MDT eddigi eredményes tevékenysége is komoly kihívást jelent. Méltónak kell lennünk azokhoz az elődökhöz, akik megalapozták a társaság arculatát, szakmai tekintélyét, ami egyaránt érvényesül a betegellátás, a posztgraduális oktatás és a kutatás vonatkozásában. Az MDT elnökeként szeretném megőrizni az eddig elért vívmányokat, a társaság működésében biztosítani a folyamatosságot. A mindenkori elnök és a vezetőség felelőssége, hogy továbbra is emelkedő pályán tartsa a társaság komplex működését, ugyanakkor új lendületet is adjon a társaság tevékenységének. Hiszen számos új feladat áll előttünk, mivel fejlődik a technológia, a diagnosztika, a gyógyszeres terápia, bővül a számítástechnikai, telemedicinális lehetőségek tárháza, és ezzel párhuzamosan folyamatosan változik szűkebb és tágabb környezetünk betegséghez való hozzáállása, a társadalmi környezet is. Ezek folyamatosan formálják a diabétesz gondozást, bővítik az öngondoskodás lehetőségeit és új célok kitűzésére sarkallja a szakembereket. A társaság feladata, hogy átfogja, menedzselje ezeket a folyamatokat és harmonizálja az egyes speciális területekkel foglalkozó munkacsoportok tevékenységét, és a kor kihívásainak megfelelően szükség esetén támogassa új munkacsoportok létrehozását. Fontos feladatnak tartom, hogy erősítsük a közös munkát azokkal a szakmai társaságokkal, amelyeknek tevékenységében egyre hangsúlyosabb szerephez jut a diabetológiai vonatkozású szövődmények és társbetegségek kezelése. Sikereink záloga az egészségügyi szakszemélyzet, a betegek/betegszervezetek és az egészségügyi ellátórendszer harmonikus együttműködésében rejlik. Ennek érdekében mindig nyitottak és proaktívak leszünk, hogy az egészségügyi döntéshozókkal és a betegszervezetekkel közösen folytassuk erőfeszítéseinket a hazai diabetológia sikeréért.
Végül szeretném megköszönni a leköszönő vezetőségnek és személy szerint az előző elnökség tagjainak – Prof. Wittmann István elnök úrnak, Prof. Kempler Péter elnökhelyettes úrnak, a társaság megelőző elnökének és Prof. Várkonyi Tamás főtitkár úrnak, a társaság megválasztott jövőbeni elnökének azt a magas szintű munkát, ami elengedhetetlen volt, hogy az MDT mind a hazai, mind a nemzetközi szakmai körökben növelni tudta a társaság presztizsét, és amire méltóképpen építhetünk a következő periódusban is.
Prof. dr Lengyel Csaba
az MDT elnöke