| |
| Magyar Sebész Társaság |
|
| 2. Emlőrák Konszenzus Konferencia |
Rendezvény kezdete: 2009.11.09. | Rendezvény vége: 2009.11.09. |
| Helyszín: Kecskemét, Festő u. 6., Három Gúnár Rendezvényház |
| A rendezvény Web oldala: http://www.kmk.hu |
Emlőrák Konszenzus Konferencia legutóbb 10 évvel ezelőtt, Egerben került megrendezésre. Az eltelt idő alatt az emlő diagnosztikájában és az alkalmazott terápiában is jelentős fejlődés ment végbe, mely szükségessé és időszerűvé tette egy újabb konszenzus konferencia megszervezését.
A Szervezőbizottság elnökei:
Prof. Dr. Kásler Miklós az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója
Dr. Svébis Mihály a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Kórházának főigazgatója
Az előadások körét az alábbi szakmai bizottságok és azok legjelesebb képviselői határozzák meg:
1. Diagnosztikus radiológia (bele értve a szűréssel kapcsolatos tevékenységet, valamint az izotópdiagnosztikát is – lympho és csontscintigráfia, PET):
Dr. Forrai Gábor PhD (ÁEK)
2. Sebészet (beleértve a plasztikai sebészetet is): Prof. Dr. Lázár György (SZTE)
3. Patológia (beleértve a citológiát is): Dr. Cserni Gábor MTA doktora (BKMÖ Kórháza)
4. Sugárterápia: Dr. Polgár Csaba med.habil (Országos Onkológiai Intézet)
5. Szisztémás terápia: Prof. Dr. Láng István (Országos Onkológiai Intézet)
6. Epidemiológia, gondozás (beleértve a fokozott kockázatú betegek gondozását, genetikai tanácsadását is): Prof. Dr. Ádány Róza (DEOEC)
A meghívó, a jelentkezési lap és az ajánlott ebédelési helyszínek letölthetőek Web-rendszerünkből a rendezvényhez kapcsolódó dokumentumok közül. |

| doki.NET |
|
| International Conference on Cardiology and Cardio Care |
Rendezvény kezdete: 2025.11.28. | Rendezvény vége: 2025.11.29. |
| Szakterület(ek): Kardiológia, Hipertónia, Aneszteziológia, intenzív terápia, Belgyógyászat, Érsebészet, Gyermekgyógyászat, Nukleáris Medicina, Transzplantációs medicina |
| Tudományos információ: Jessica Rawson |
| Munkahely neve: Scientex Conferences |
| Címe: United States, 82801 Sheridan, 1309 Coffeen Avenue, STE 1200, Sheridan, Wyoming 8 |
| Tel: 6694993828 |
| E-mail: cardiocare@scientexconferences.org |
| Szervező: Jessica Rawson |

| Helyszín: France, Millennium Hotel Paris Charles De Gaulle Paris, Zone Hôteli&, 232;re 2 Du Verger Roissy En France |
| A rendezvény Web oldala: https://www.cardiocare.scientexconference.com/ |
Scientex Conferences is pleased to welcome all distinguished professionals in the fields of Cardiology and Cardiovascular Care to the International Conference on Cardiology and Cardio Care, set to take place on November 28-29, 2025, in the vibrant city of Paris, France. This premier event serves as a vital gathering for experts, researchers, and practitioners in cardiology, offering a platform to exchange groundbreaking research, innovative practices, and the latest advancements in cardiovascular health.
The event, themed "Cutting-Edge Cardiovascular Solutions: New Horizons in Cardiology and Cardiovascular Care," brings together leading experts, researchers, and healthcare professionals to share groundbreaking advancements, innovative solutions, and clinical insights in the field of cardiology. Connect with peers, explore the latest trends, and contribute to shaping the future of cardiovascular health.