| |
| Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság |
|
| MAÉT Vaszkuláris Fórum (Budapest, 2015.03.20.) |
Rendezvény kezdete: 2015.03.20. | Rendezvény vége: 2015.03.20. |
| Szakterület(ek): Sebészet |
| Helyszín: 1122 Budapest, Gaál József u. 9., Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinika, Érsebészeti Tanszék tanterem |
Tisztelt Kollégák!
A „MAÉT Vaszkuláris Fórum” következő rendezvénye 2015. március 20-án kerül megrendezésre.
A Fórumok felépítése a tervek szerint részben felkért előadók összefoglalóiból, valamint klinikai dilemmát megfogalmazó, az adott témához kapcsolódó esetbemutatások interaktív megbeszéléséből áll. Célunk a mindennapos gyakorlat kérdéseinek előtérbe helyezése, az „irányelvek” és az „életszerű” helyzetek között feszülő bizonytalanságok oldása. Emellett reményeink szerint a társszakmák közötti párbeszédet is segítjük.
Az interaktív tematikát erősítendő kérünk mindenkit, hogy a témába vágó, érdekes, megbeszélésre alkalmas eset bemutatásával járuljon hozzá a találkozó sikeréhez.
A Társaság Vezetőségének döntése alapján a jelenlévők szavazása alapján eldöntött „LEGJOBB ESETBEMUTATÁS” díja az előadó számára a Társaság következő évi kongresszusán történő részvételének teljes finanszírozása.
Az összejövetel témája: Költségelemzés az egészségügyben
Előadók:
- Az egészség értéke; az egészségnyereség mérése és költsége - Prof. Gulácsi László, Budapesti Corvinus Egyetem, Egészségügyi Közgazdaságtan Tanszék
- A kritikus végtagi iszkémia kezelésének költséghatékonysága - Dr. Kolossváry Endre, Szt. Imre Kórház, Angiológiai Osztály
Moderátorok:
Rékassy Balázs orvos, egészségügyi közgazdász és Szeberin Zoltán (Semmelweis Egyetem Érsebészeti Tanszék)
Bármilyen érgyógyászattal kapcsolatos érdekesnek tartott esetet várunk a Fórum második felére!
(bemutatási szándék jelzése a vascforum@gmail.hu és a titkar.ersebtanszek@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen)
A továbbképzés helyszíne és időpontja:
Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinika, Érsebészeti Tanszék tanterem, bejárat a 1122 Budapest, Gaál József utca 9. felől
2015. március 20. 15:00-18:00 óra között
Szeretettel várunk minden vaszkuláris medicina területén dolgozó, a kérdés iránt érdeklődő kollégát. A továbbképzés akkreditált.
Kérjük, részvételi szándékukat a vascforum@gmail.hu email címen jelezzék, (név, pecsétszám, munkahely, emailcím: akkreditáció könyvelése céljából) legkésőbb 2015. 03.18-ig.
Dr. Menyhei Gábor
a MAÉT Elnöke
Szervező bizottság:
Dr. Járai Zoltán
Dr. Kolossváry Endre
Dr. Szeberin Zoltán
Dr. Vallus Gábor
|
|
|
 |
| |
| Magyar Dermatológiai Társulat |
|
| Magyar Méhnyakrákkórtani és Kolposzkópos Társaság IV. Kongresszusa, I. Interdiszciplináris HPV Kongresszus (Budapest, 2015.03.20-21.) |
Rendezvény kezdete: 2015.03.20. | Rendezvény vége: 2015.03.21. |
| Szakterület(ek): Szülészet-nőgyógyászat, Bőrgyógyászat |
| Helyszín: 1052 Budapest, Apáczai-Csere János u. 4., Marriott Budapest Hotel |
| A rendezvény Web oldala: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MHKT2015 |
Szülész-nőgyógyász, urológus, bőrgyógyász, mikrobiológus, patológus, fül-orr-gégész, proktológus-sebész, fej-nyaki sebész szakorvosok, klinikai onkológusok, interdiszciplináris továbbképző tanfolyama.
Helyszín: Marriott Budapest Hotel
Bővebb információ: http://www.convention.hu/Rendezveny/Reszletek/MHKT2015 >>
A nagygyűlés témája a genitális traktus vizsgálata, új vizsgáló módszerek bemutatása és az egységes nevezéktan ismertetése és elfogadása. Fontos feladatnak tartjuk a rákmegelőző állapotok terápiájában az azonos szemlélet bevezetését, alkalmazkodva a nemzetközi állásfoglalásokhoz. A HPV fertőzés által kiváltott betegségek nem csak a nőgyógyászatot érintik, hanem más szakmák is találkoznak ezekkel a kórképekkel. Emiatt szükségét éreztük, egy a társszakmákkal közösen tartott kongresszusra. Nagy örömünkre szolgált az I. Interdiszciplinális HPV Kongresszus életre hívása, ahol a HPV-hez kapcsolt kórképek bemutatásra kerülhetnek, és az adott szakma megismerheti az új diagnosztikai és terápiás eljárásait. |
|
|
 |
| |
| Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság |
|
| MAÉT Vaszkuláris Fórum (Budapest, 2015.03.20.) |
Rendezvény kezdete: 2015.03.20. | Rendezvény vége: 2015.03.20. |
| Szakterület(ek): Sebészet |
| Helyszín: 1122 Budapest, Gaál József u. 9., Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinika, Érsebészeti Tanszék tanterem |
Tisztelt Kollégák!
A „MAÉT Vaszkuláris Fórum” következő rendezvénye 2015. március 20-án kerül megrendezésre.
A Fórumok felépítése a tervek szerint részben felkért előadók összefoglalóiból, valamint klinikai dilemmát megfogalmazó, az adott témához kapcsolódó esetbemutatások interaktív megbeszéléséből áll. Célunk a mindennapos gyakorlat kérdéseinek előtérbe helyezése, az „irányelvek” és az „életszerű” helyzetek között feszülő bizonytalanságok oldása. Emellett reményeink szerint a társszakmák közötti párbeszédet is segítjük.
Az interaktív tematikát erősítendő kérünk mindenkit, hogy a témába vágó, érdekes, megbeszélésre alkalmas eset bemutatásával járuljon hozzá a találkozó sikeréhez.
A Társaság Vezetőségének döntése alapján a jelenlévők szavazása alapján eldöntött „LEGJOBB ESETBEMUTATÁS” díja az előadó számára a Társaság következő évi kongresszusán történő részvételének teljes finanszírozása.
Az összejövetel témája: Költségelemzés az egészségügyben
Előadók:
- Az egészség értéke; az egészségnyereség mérése és költsége - Prof. Gulácsi László, Budapesti Corvinus Egyetem, Egészségügyi Közgazdaságtan Tanszék
- A kritikus végtagi iszkémia kezelésének költséghatékonysága - Dr. Kolossváry Endre, Szt. Imre Kórház, Angiológiai Osztály
Moderátorok:
Rékassy Balázs orvos, egészségügyi közgazdász és Szeberin Zoltán (Semmelweis Egyetem Érsebészeti Tanszék)
Bármilyen érgyógyászattal kapcsolatos érdekesnek tartott esetet várunk a Fórum második felére!
(bemutatási szándék jelzése a vascforum@gmail.hu és a titkar.ersebtanszek@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen)
A továbbképzés helyszíne és időpontja:
Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinika, Érsebészeti Tanszék tanterem, bejárat a 1122 Budapest, Gaál József utca 9. felől
2015. március 20. 15:00-18:00 óra között
Szeretettel várunk minden vaszkuláris medicina területén dolgozó, a kérdés iránt érdeklődő kollégát. A továbbképzés akkreditált.
Kérjük, részvételi szándékukat a vascforum@gmail.hu email címen jelezzék, (név, pecsétszám, munkahely, emailcím: akkreditáció könyvelése céljából) legkésőbb 2015. 03.18-ig.
Dr. Menyhei Gábor
a MAÉT Elnöke
Szervező bizottság:
Dr. Járai Zoltán
Dr. Kolossváry Endre
Dr. Szeberin Zoltán
Dr. Vallus Gábor
|
|
|
 |
| |
| Magyar Pszichiátriai Társaság |
|
| Az orvos-beteg kapcsolat kulturális sajátosságai. Alkalmazott klinikai orvosi antropológia |
Rendezvény kezdete: 2015.03.20. | Rendezvény vége: 2015.03.21. |
| Helyszín: 1089 Budapest, Nagyvárad tér 4., SE XX. emelet, a Magatartástudományi Intézet könyvtára |
A SEMMELWEIS EGYETEM MAGATARTÁSTUDOMÁNYI INTÉZETÉNEK 2015. I. FÉLÉVI AKKREDITÁLT TOVÁBBKÉPZÉSEI orvosok és klinikai szakpszichológusok számára
SE-TK/2015.I./00239/ 30 kreditpont
Célcsoport: onkológia, aneszteziológia, családorvostan stb.
Részvételi díja: 25.000 Ft
Részletek >> |
|
|
 |
| |
| Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság |
|
| MAÉT Vaszkuláris Fórum (Budapest, 2015.03.20.) |
Rendezvény kezdete: 2015.03.20. | Rendezvény vége: 2015.03.20. |
| Szakterület(ek): Sebészet |
| Helyszín: 1122 Budapest, Gaál József u. 9., Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinika, Érsebészeti Tanszék tanterem |
Tisztelt Kollégák!
A „MAÉT Vaszkuláris Fórum” következő rendezvénye 2015. március 20-án kerül megrendezésre.
A Fórumok felépítése a tervek szerint részben felkért előadók összefoglalóiból, valamint klinikai dilemmát megfogalmazó, az adott témához kapcsolódó esetbemutatások interaktív megbeszéléséből áll. Célunk a mindennapos gyakorlat kérdéseinek előtérbe helyezése, az „irányelvek” és az „életszerű” helyzetek között feszülő bizonytalanságok oldása. Emellett reményeink szerint a társszakmák közötti párbeszédet is segítjük.
Az interaktív tematikát erősítendő kérünk mindenkit, hogy a témába vágó, érdekes, megbeszélésre alkalmas eset bemutatásával járuljon hozzá a találkozó sikeréhez.
A Társaság Vezetőségének döntése alapján a jelenlévők szavazása alapján eldöntött „LEGJOBB ESETBEMUTATÁS” díja az előadó számára a Társaság következő évi kongresszusán történő részvételének teljes finanszírozása.
Az összejövetel témája: Költségelemzés az egészségügyben
Előadók:
- Az egészség értéke; az egészségnyereség mérése és költsége - Prof. Gulácsi László, Budapesti Corvinus Egyetem, Egészségügyi Közgazdaságtan Tanszék
- A kritikus végtagi iszkémia kezelésének költséghatékonysága - Dr. Kolossváry Endre, Szt. Imre Kórház, Angiológiai Osztály
Moderátorok:
Rékassy Balázs orvos, egészségügyi közgazdász és Szeberin Zoltán (Semmelweis Egyetem Érsebészeti Tanszék)
Bármilyen érgyógyászattal kapcsolatos érdekesnek tartott esetet várunk a Fórum második felére!
(bemutatási szándék jelzése a vascforum@gmail.hu és a titkar.ersebtanszek@med.semmelweis-univ.hu e-mail címen)
A továbbképzés helyszíne és időpontja:
Semmelweis Egyetem Szív- és Érgyógyászati Klinika, Érsebészeti Tanszék tanterem, bejárat a 1122 Budapest, Gaál József utca 9. felől
2015. március 20. 15:00-18:00 óra között
Szeretettel várunk minden vaszkuláris medicina területén dolgozó, a kérdés iránt érdeklődő kollégát. A továbbképzés akkreditált.
Kérjük, részvételi szándékukat a vascforum@gmail.hu email címen jelezzék, (név, pecsétszám, munkahely, emailcím: akkreditáció könyvelése céljából) legkésőbb 2015. 03.18-ig.
Dr. Menyhei Gábor
a MAÉT Elnöke
Szervező bizottság:
Dr. Járai Zoltán
Dr. Kolossváry Endre
Dr. Szeberin Zoltán
Dr. Vallus Gábor
|
|
|
 |
| |
| Magyar Ortopéd Társaság |
|
| 11th Orthopaedic Summer |
Rendezvény kezdete: 2002.07.29. | Rendezvény vége: 2002.08.02. |
| Tudományos információ: Kerstin Lindstrom |
| Tel: Tel.: +358-9-4748-6212 |
| Fax: Fax: +358-9-2418-224 |
| E-mail: E-mail: kerstin.lindstrom-salmi@invalidisaatio.fi |
Helyszín: Helsinki, Finnország
Fő témák:
Foot deformities, hip problems, neuro-orthopaedics, spine deformities, limb lengthening, computer assisted orthopaedic surgery, bioabsorbable materials.
|
|
|
 |
| |
| doki.NET |
|
| International Conference on Cardiology and Cardio Care |
Rendezvény kezdete: 2025.11.28. | Rendezvény vége: 2025.11.29. |
| Szakterület(ek): Kardiológia, Hipertónia, Aneszteziológia, intenzív terápia, Belgyógyászat, Érsebészet, Gyermekgyógyászat, Nukleáris Medicina, Transzplantációs medicina |
| Tudományos információ: Jessica Rawson |
| Munkahely neve: Scientex Conferences |
| Címe: United States, 82801 Sheridan, 1309 Coffeen Avenue, STE 1200, Sheridan, Wyoming 8 |
| Tel: 6694993828 |
| E-mail: cardiocare@scientexconferences.org |
| Szervező: Jessica Rawson |

| Helyszín: France, Millennium Hotel Paris Charles De Gaulle Paris, Zone Hôteli&, 232;re 2 Du Verger Roissy En France |
| A rendezvény Web oldala: https://www.cardiocare.scientexconference.com/ |
Scientex Conferences is pleased to welcome all distinguished professionals in the fields of Cardiology and Cardiovascular Care to the International Conference on Cardiology and Cardio Care, set to take place on November 28-29, 2025, in the vibrant city of Paris, France. This premier event serves as a vital gathering for experts, researchers, and practitioners in cardiology, offering a platform to exchange groundbreaking research, innovative practices, and the latest advancements in cardiovascular health.
The event, themed "Cutting-Edge Cardiovascular Solutions: New Horizons in Cardiology and Cardiovascular Care," brings together leading experts, researchers, and healthcare professionals to share groundbreaking advancements, innovative solutions, and clinical insights in the field of cardiology. Connect with peers, explore the latest trends, and contribute to shaping the future of cardiovascular health.

| Magyar Nephrologiai Társaság |
|
| American Society of Nephrology (ASN) Kidney Week 2025 |
Rendezvény kezdete: 2025.11.05. | Rendezvény vége: 2025.11.09. |
| Helyszín: USA, Houston, Texas, |
| The world’s premier nephrology meeting, Kidney Week provides participants exciting and challenging opportunities to exchange knowledge, learn the latest scientific and medical advances, and listen to engaging and provocative discussions with leading experts in the field. |
|
|
 |