Figyelem!
A megtekinteni kívánt tartalom inaktív.
Búcsúzunk Szénásy professzor úrtól[2007.05.01.] - MGYIGYIT - Hírkategória: Általános Nagy szellem távozott el közülünk. Szénásy főorvos úr, sokunknak „a Széna-bácsi”…
Mindannyian, akik szerettük őt, jutalom és ajándék volt, hogy a közelében lehettünk.
Egyszeri találkozás is elég volt ahhoz, hogy lenyűgözzön bölcsességével, rendíthetetlen nyugalmával, opimizmusával. Ha megérkezett, megszűnt a tehetetlenség érzése. Megnyugtatta a szülőt, az elbizonytalanodott gyerekorvost, biztonságban érezhette magát a gyerek. Csak kérdezett és előbukkantak a tünetek. Csak figyelt, csak végigsimított a gyerek koponyáján, csak megemelte a csecsemőt a válla alatt, és megvolt a diagnózis. Közben mondta, hogy mit csinál, mit néz, folyamatosan oktatott. A századik fiatal orvosnak, nővérnek is úgy magyarázta el századszor is a teendőket egy lázgörcs vagy fejfájás esetén, mintha a legkülönlegesebb betegségről lenne szó. Mert akkor az a gyerek volt a legfontosabb.
Mellette jóra változtak a dolgok és az emberek.
Soha nem láttam türelmetlennek, pedig ezer dolga volt. 1954-ben - Európában másodikként – az ő vezetésével alakult meg az Országos Idegsebészeti Intézet gyermekneurológiai osztálya, melyet 25 éven át vezetett. Nyugdíjazása után is itt rendelt. Minden budapesti gyermekkórházban vagy osztályon konzultált hosszabb –rövidebb ideig, a Madarász utcai kórházban évtizedekig. Vizsgált, tanácsot adott, alaposan dokumentált, leletein orvosgenerációk nevelkedtek. A magyar gyermekneurológia vezető egyéniségei mesterükként tisztelik. Számtalan cikket és több könyvet írt, köztük harmadmagával az első magyar gyermekneurológiai tankönyvet. Levelezett az egész országgal. Előadott, továbbképzést tartott, könyvtárazott, lektorált.
Lelkesen foglalkozott orvostörténettel is. Ő szervezte újjá a magyar vitorlássportot, szenvedélyesen vitorlázott, olimpia jolléban háromszoros magyar bajnok volt.
Máttyus és Paraicz professzorokkal együtt ő alapította meg a Magyar Gyermekneurológiai, Idegsebészeti, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Társaságot. Kezdeményezte és kijárta, hogy a gyermekneurológia önálló szakvizsga lehessen. A tanítványokat irányította, biztatta, korrigálta, dicsérte. A hozzá tanácsért fordulók első előadásait korrektúrázta, majd észrevétlenül segítette egyéniségük kibontakozását, velük együtt örült sikereiknek. Megbecsülte tanítványait.
Keresztnevén szólította a főorvost, a nővért, a titkárnőt. Előzékeny volt és udvarias.
Ha becsukom a szemem, akkor nem a betegségében nyomorultul kiszolgáltatottá vált, és mindezt ép szellemmel megélő öregembert látom, hanem a mindig fürgén mozgó, csillogóan okos tekintetű, örökké mosolygó, biztonságot árasztó orvost, aki útja végén, a lehető legkevesebb kellemetlenséget okozva, szürke kalapját udvariasan megemelve, végleg elköszönt.
Csókolom, Józsi bácsi.
Szever Zsuzsa
