<b>Kifutott a Diabétesz Hajó - Diabétesz Szakmai Nap fiatal diabetológusok előadásaival immár 10. alkalommal</b>
2010.08.27. MDT Web-szerkesztőség
Ma reggel 10 óra után nem sokkal kifutott a 77 Elektronika Kft. által rendezett már hagyományossá vált Diabétesz Hajó.
A mai nap moderátora, Kempler Péter Professzor Úr elmondta, hogy a hajón megrendezett Diabétesz Szakmai Nap egyben a MDT Ifjúsági Bizottságának éves rendezvénye, amely szorosan kapcsolódik a Magyar Diabetes Társaság és a 77 Elektronika Kft. 2010. évi Ifjúsági Pályázatához. A rendezvényen hagyományosan a pályázat nyertesei tartanak előadást, immár 10. alkalommal.
Winkler Gábor Professzor Úr, a Magyar Diabetes Társaság Elnöke köszöntőjében méltatta a 77 Elektronika hazai diabetológia támogatásáért az elmúlt évtizedekben végzett tevékenységét. A Társaság és a cég közös pályázatának nyertesei nemzetközi kongresszusokon vehetnek részt.
Zettwitz Sándor Úr, a 77 Elektronika Kft. ügyvezető igazgatója üdvözölte a Diabétesz Hajó résztvevőit, mely jövőre már 20. jubileumi alkalommal kerül megrendezésre. A Diabétesz Szakmai Nap célja, hogy a fiataloknak lehetőséget nyújtson előadni.
Igazgató Úr elmondta, hogy a 77 Elektronika mindig világszínvonalú rendszereket és készülékeket gyártott, ezt szeretnék folytatni a jövőben is. 2010 év végén kerül bemutatásra a legújabb, Dcont Ideál névre keresztelt vércukorszintmérő készülék, mely a mai legmodernebb technológiával fog működni és szolgálni a hazai betegek igényeit.
Ezt követően került sor a tudományos előadásokra:
Rezveratrol hatása 2-es típusú diabeteses betegek anyagcseréje
Dr. Brasnyó Pál
Az oxidatív stressz monitorozásának lehetséges új módszere: hidrogén-peroxid (H2O2) mérés egy kereskedelmi forgalomban lévő tűelektród segítségével
Dr. Tamaskó Mónika
Kimutatható-e összefüggés az autonóm funkció és a diurinális vérnyomásváltozások között csökkent glukúztoleranciájú egyénekben?
Dr. Németh Nóra
Az osteoclacin szénhidrátanyagcsere-hatásai és vizsgálata korábban gesztációs diabéteszes asszonyokban
Dr. Ferencz Viktória
A rendezvény orvos-továbbképzésként akkreditált, pontszerző konferencia (várhatóan 5 pont).