Magyar Hypertonia Társaság

–    Strényer Ferenc főorvos moderálásával Kovács Erzsébet győri kolléganőjével élénk beszélgetést kezdeményeztek az inzulinanalógokkal kapcsolatos rendelet előnyeiről és hátrányairól. Mit gondol, vannak külön nővérszempontok a gyógyszerek rendelésének hatásvizsgálatában? Vagy éppen a diabetescentrumok csapatépítésének része lehet, hogy a nővérek/edukátorok is véleményt nyilvánítsanak egy látszólag orvosi kérdésben?
–    A diabeteses beteg edukációja valóban csak teammunkában működhet jól és hatékonyan. Azonban az edukátornak nemcsak a már meglévő, orvos által előírt terápiához kell az edukációt terveznie és felépítenie, hanem, ha szükségesnek látja, jeleznie kell a kezelőorvosnak, hogy a beteg nem tudta elsajátítani az előírt inzulinterápiát. Fontos lehet a terápiaválasztásnál, hogy a beteg pontosan és jól tudja adni az inzulint, ezért képességeinek megfelelő pent kell választani. Ilyen esetben az orvosnak és az edukátornak közösen kellene megbeszélni a terápiás lehetőségeket. Fontos a beteg életmódjának figyelembevétele is. Sok esetben a beteg nem meri az orvosnak  elmondani például, hogy ő nem fogja tudni 4-5-ször adni az inzulint, nem tudja megoldani a munkahelyén a köztiétkezéseket, esetleg fél a tűszúrástól stb. Sokszor csak az edukáció során válik ismerté egy-egy probléma, amely döntően befolyásolhatja a terápia hatékonyságát, sikerét. Előfordul, hogy ha a beteg abszolút alkalmatlan az  inzulinbeadás megtanulására, akkor a családot kell bevonni. Ilyen esetben is fontos, hogy az edukátor felmérje a családi hátteret és a család lehetőségeit, és arra alkalmas, felelős személyt oktasson. Azt gondolom tehát, hogy fontos szerepe lehet a szakápolónak a terápiás döntések meghozatalában, és egy jó teamben nem lehet akadálya, hogy a nővér is véleményt formálhasson egy terápiás döntésben, hiszen mindenkinek a beteg kell hogy az első legyen. Osztályunkon ez a gyakorlatban is jól működik.