Batthyány-Strattmann László kitüntetést kapott Prof. Dr. Jermendy György főorvos úr
2016.03.14. MDT Web-szerkesztőség
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából Kiváló Művész-, Érdemes Művész- és Babérkoszorú-díjakat, valamint szakmai díjakat adott át 2016. március 11-én a Pesti Vigadóban.
Az ünnepségen Balog Zoltán elmondta: A márciusi ifjak hagyatékukat kiáltották a világba: legyen béke, szabadság és egyetértés. Minden pont egy-egy mérce, mérce az életük és a haláluk is - fogalmazott a miniszter.
Prof. Dr. Jermendy György, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet főorvosa az egészségügyi ellátás fejlesztése érdekében végzett szakmai munkája, kimagasló teljesítménye elismeréseként Batthyány-Strattmann László-díjban részesült.
A miniszter a díjazottakhoz szólva elmondta: A teremtő szabadság szellemében hasonlítanak a márciusi ifjakhoz, akiknek a szabadság nem csak külső burok vagy feltételrendszer volt. A díjazottak akkor is alkottak, teremtettek és örömet szereztek a magyaroknak, amikor hiányzott a szabadság. „A belső késztetésük, akaratuk és erejük vezette őket ezen az úton.” – hangsúlyozta a miniszter.
Szeretettel gratulálunk és további sikereket kívánunk!