
Idén második alkalommal kerül sor a rendezvényre itt, az új balatonfüredi Kongresszusi Központban. Nagy öröm ez számunkra, hiszen már tavaly, az első alkalommal is éreztük azt a minőségi ugrást, mely az új helyszín birtokba vé - telével bekövetkezett.
És – bár fiatalnak érezzük magunkat – sokan emlékszünk azokra az évekre, ami - kor még a mostani Anna Grand Hotel emeleti étterme helyén lévő, vörös bár - sonnyal borított teremben volt „A kong - resszus”, aztán emlékszünk arra, amikor felkerült a sportcsarnokba. Akkor annak is nagyon örültünk, a sok teremmel sok - kal „szellősebbé” vált az esemény, vagy például nagyon jó volt kint ülni ebédidő - ben a napsütésben az arénaszerű részen, miközben a grillen sült az ebéd. És utána le tudtunk költözni a felújított Füred Ho - telbe. Ez újabb óriási lépés volt, ott kö - zel 10 évig tarthattuk a kongresszust. És íme, most itt vagyunk. Egy olyan helyen, mely igazán méltó, ⅩⅩⅠ. századi környe - zetet teremt a kongresszus számára.
A tavalyi év gyermekbetegségeit igye - keztünk idén korrigálni. Teljesen új a mobilhálózat, megfelelő környezetbe ke - rülnek az e-poszterek, hogy csak néhá - nyat említsek. Majd meglátjuk, sikerült-e mindent kijavítani. Az elnökség dön - tése alapján, az európai és az amerikai mintákhoz hasonlóan, idén először a kongresszust egy kicsit jobban eltoltuk a hétvégére, csökkentve a munkából el - vesző részt, abban reménykedve, hogy ezzel több kollégának nyílik lehetősége a kongresszuson való részvételre. Re - méljük, ez így is lesz. Ez az új időzítés lehetővé teszi, hogy egy kicsit nagyobb szünetek legyenek, például délben, le - hetőséget teremtve az egymással való beszélgetésre, tapasztalatcserére, szakmai megbeszélésekre.
Természetesen idén is köszönthetünk a Kongresszuson több nemzetközi szaktekintélyt, többek között Thomasz J. Guzik, Sárközy Andrea, Wilfried Mullens, Josef Kautzner és Michel Haïssaguerre professzorokat.
A kongresszuson közel ötszáz előadás közül választhatunk. Ízelítőt adunk az ACC ez évi kongresszusán bemutatott legfontosabb vizsgálatokról, az örökzöld slágerek (szívelégtelenség, strukturális és koronáriaintervenció, ritmuszavarok modern kezelése) mellett a mesterséges intelligenciáról is lesz szó, mely szekció nyitó előadása mindenkinek szóló összefoglaló lesz. Ismét lesz szakmapolitikai beszélgetés, dr. Bidló Judit helyettes államtitkárral fogunk beszélgetni a jelenlegi és várható ártámogatási rendszerről.
És itt az új, frissített MKT-applikáció! Ha még nincs rajta valakinek a telefonján ez az applikáció, most itt minden sarkon találunk egy QR-kódot, melynek segítségével letölthetjük, és a kongreszszusi programot megnyitva immár gyerekjáték áttekinteni azt, és elkészíteni a saját kongresszusi naptárunkat. Bármilyen kérdés, felhasználónév megtalálása, technikai segítség igénye esetén az MKT standjánál lévő munkatársak készséggel állnak rendelkezésre.
Kicsit gondoljunk most magunkra is! Lehetőség nyílik karotiszultrahangos szűrővizsgálatra, ezúttal saját magunknak kérhetjük a vizsgálatot az MKT standja mellett. Éljünk vele minél többen, ne csak biztassuk erre betegeinket, időnként gondoljunk magunkra is!
Ezen a kongresszuson jár le ez az elnökségi ciklus, választás lesz szombaton, az eredményt a szombat esti fogadáson fogjuk kihirdetni.
A fogadás mellett lesz egyéb társasági program, például vasárnap este a klaszszikus és nagy népszerűségnek örvendő Helka diszkó. És ha jelentkeztünk időben, hétfőn délben a Balaton ikonikus vitorlásainak egyikén szánthatjuk a vizet.
A nyitó ünnepséget egy csodálatos komolyzenei rövid koncert zárja, a Semmelweis Szimfonikusok 40 fős zenekarától hallhatjuk Haydn és Debussy zenéjét. Amíg a zenekar beáll, mindenkit várunk majd egy pezsgős koccintásra.
Nagyon reméljük, hogy a sok munka és előkészítés meghozza gyümölcsét, és a kongresszus valóban olyan lesz, amilyennek szánjuk. Óriási része van az előkészítő munkában főtitkár úrnak, Járai Zoltán professzor úrnak, a titkárság munkatársainak Marosi Imolának, Pap Évinek, Lakatos Csengének, a webszerkesztőségnek és persze a kongresszust szervező Echo Bt. csapatának.
Most kérem, ahogy a repülőn a felszállás előtt szokták mondani, kapcsolják be öveiket, dőljenek hátra, lazítsanak, és élvezzék a kongresszust!
Prof. dr. Becker Dávid
az MKT elnöke