| |
| Magyar Hematológiai és Transzfuziológiai Társaság |
|
| Hematológia szakvizsga előkészítő tanfolyam |
Rendezvény kezdete: 2020.02.01. | Rendezvény vége: 2020.02.28. |
| Helyszín: Debrecen, |
Tisztelt Hematológus, Transzfuziológus Szakorvosjelölt Kollégák!
A Magyar Hematológiai és Transzfuziológiai Társaság vezetősége azt az egyhangú döntést hozta, hogy a Hematológia szakvizsga előkészítő tanfolyam ezentúl csak minden második naptári évben kerüljön meghirdetésre, a hagyományoknak megfelelően február-márciusban. 2020. februárban Debrecenben lesz képzés, de ezt követően a következő kurzus csak 2022-ben kerül megszervezésre. A társaság a döntését azzal indokolja, hogy a kurzusok látogatottsága, vagyis a szakképzésben részt vevők száma nem indokolja a tanfolyam évenkénti megrendezését. Jelenlegi tapasztalataink szerint az előadók száma hozzávetőleg tízszeresen haladja meg a hallgatókét. Továbbá a képzésben részt vevő kollégákat a kétévenkénti ütemezés nem hátráltatja, hiszen a ráépített szakvizsga ideje 24 hónap, az alapszakvizsgáé pedig ettől hosszabb, tehát minden képzésben résztvevő hallgató szakképzési ideje alatt legalább egy alkalommal a kötelező kurzus elérhető.
Az MHTT vezetősége nevében kollegiális üdvözlettel:
Prof. Dr. Illés Árpád, az MHTT elnöke, DE ÁOK Hematológiai Grémium vezető |

| doki.NET |
|
| International Conference on Psychology and Psychiatry |
Rendezvény kezdete: 2025.11.05. | Rendezvény vége: 2025.11.06. |
| Tudományos információ: Clara Foster |
| Munkahely neve: Scientex Conferences |
| Címe: United Arab Emirates, 25314 Dubai, UAE, 2 27th St - Port Saeed - Deira District - Dubai - United Arab Emirates |
| Tel: 14783370198 |
| E-mail: psychology@scientexevent.org |
| Szervező: Clara Foster |

| Helyszín: United Arab Emirates, 25314 Dubai, UAE, 2 27th St - Port Saeed - Deira District - Dubai - United Arab Emirates, Scientex Conferences |
| A rendezvény Web oldala: https://www.psychology.scientexconference.com/ |
Join leading psychologists, psychiatrists, researchers, and mental health professionals at the International Conference on Psychology and Psychiatry 2025 in Dubai! This premier event will feature cutting-edge research, insightful keynote sessions, interactive workshops, and global networking opportunities.
Date: November 05-06, 2025
Venue: City Seasons Dubai Hotel, UAE
Theme: Exploring the Frontiers of Psychology and Psychiatry
Why Attend?
Engage with world-renowned experts
Discover the latest advancements in psychology and psychiatry
Network with professionals from academia and industry
Present your research and gain valuable insights
Learn More & Register: https://www.psychology.scientexconference.com/
Email: psychology@scientexconferences.org
Phone: +1 478-337-0198
Don’t miss this opportunity to be part of a transformative experience in Psychology 2025! |

| Magyar Nephrologiai Társaság |
|
| American Society of Nephrology (ASN) Kidney Week 2025 |
Rendezvény kezdete: 2025.11.05. | Rendezvény vége: 2025.11.09. |
| Helyszín: USA, Houston, Texas, |
| The world’s premier nephrology meeting, Kidney Week provides participants exciting and challenging opportunities to exchange knowledge, learn the latest scientific and medical advances, and listen to engaging and provocative discussions with leading experts in the field. |
|
|
 |