Lejárt a biztonsági időkorlát.
Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges.
A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Felhasználó név:
Jelszó:
 
Dél-Magyarországi Csoport

A Dél-Magyarországi Sebész Szakcsoport 1952-ben alakult meg Szegeden, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyék sebészeti és baleseti sebészeti klinikái és osztályai részvételével. Évekkel később Szolnok megye osztályai is csatlakoztak a Szakcsoporthoz.

A Szakcsoport első elnöke Dr. Láng Imre egyetemi tanár, a Szegedi II. sz. Sebészeti Klinika igazgatója volt. A Szakcsoport az első tudományos ülését is Szegeden tartotta, a Szegedi Városi Kórház, majd ezt követőleg Szentesen, a Kórház szervezésében. A következő években az említett megyék különböző városaiban, a sebészeti osztályok évente két alkalommal rendeztek tudományos üléseket. Az 1955, 1956, 1957-es években a tudományos ülések elmaradtak. 1958-ban a tudományos üléseket a Szakcsoport újra indította, változatlanul különböző helyszíneken, különböző osztályok szervezésében, többnyire évente két alkalommal, s ez azóta is folyamatosan így történik.

Dr. Láng Imre professzort az elnöki pozicióban Dr. Petri Gábor egyetemi tanár a Szegedi I. sz. Sebészeti Klinika igazgatója váltotta, majd néhány év múlva ismét Láng professzor vette át a vezetést. Utána Dr. Bugyi István professzor, a Szentesi Kórház osztályvezetője lett a Szakcsoport elnöke, akit későbbi lemondásakor a Szakcsoport örökös tiszteletbeli elnökének választottak meg.

A Bugyi professzor után választott elnökök névsora a következő: Dr. Kulka Frigyes egyetemi tanár, Szeged, I. sz. Sebészeti Klinika, Dr. Gergely Mihály c. egyetemi tanár, Szentes, Kórház, osztályvezető főorvos, Dr. Petri István c. egyetemi docens, Szentes, Kórház, osztályvezető főorvos, Dr. Balogh Ádám egyetemi tanár, a Szegedi Sebészeti Klinika igazgatója, s napjainkban ismét Dr. Petri István, Szentes, Kórház.

1966 óta a Szakcsoport mint a Magyar Sebész Társaság Dél-Magyarországi Szakcsoportja, jelenleg mint a Magyar Sebész Társaság Dél-Magyarországi Csoportja működik. A Csoport jogilag nem szabályozott testület, írott működési szabályzata nincs, önálló pénzgazdálkodást nem folytat. Tagjainak száma kb. 160 fő, akik a regió sebészeti klinikáján, illetve sebészeti osztályain dolgoznak. A baleseti sebészek napjainkban a Csoport munkájában nem vesznek részt.

MST Dél-Magyarországi Csoport vezetése

2017. május 27-én Szegeden az MST Dél-Magyarországi Csoportja tudományos üléssel (előadások címlistája >>) egybekötött vezetőség-választást tartott. A szavazás eredménye alapján a Csoport új vezetősége:

Elnök:
Ottlakán Aurél

Titkár:
Paszt Attila

Elnökségi tagok:
Alzubi Ali
Bálint János
Kiss Csaba
Lázár György
Lipták Attila
Molnár Gábor
Pálfi Attila


Petri András
Sahin-Tóth Gábor
Sikorszki László
Szalai László
Szendrényi Vilmos
Vajda Kornél